Az észak-amerikai író legújabb regénye, spanyol változatában, ma kezdi a könyvesboltokat, egymillió példányban

Dan Brown ma a világ könyvesboltjaiba érkezik, a hóna alatt az „Inferno” című regényével. Ez a cím annak ellenére, hogy az olvasót sötétségbe sodorja, a rászoruló kiadói szektort közelebb hozhatja az éghez. A spanyol ajkú piacon a mű a Planeta bélyegzőt viseli, amely egymillió példányt hozott forgalomba. Hatalmas bemutató figura, amely ennek ellenére félmillióval csökkenti előző könyvének, az „Elveszett szimbólumnak” az első példányát. Ezekkel a számokkal nem megfelelő a válságról beszélni, de ez a csökkenés beszédes.

pokol

A „pokolra” való hivatkozás Dante-hez vezet az „isteni vígjátékból”, de ezen a kultikus részleten kívül, amelyet Brown általában műveinek csomagolásához is hozzáad, a „Da Vinci-kód” klasszikus elemei megmaradnak: Harvard Richard professzorától Langdon és az okkult ecsetvonások a frenetikus üldöztetésekig.

Ebben az esetben a gazember, Bernard Zobrist nagyon hamar meghal, az első oldalon. De Dante megszállottjaként üzenetet hagy az emberiség számára: egy titáncsőben lévő henger letális vírussal terjed, amely akkor terjed, ha valaki nem akadályozza meg, hogy ellensúlyozza a bolygó túlnépesedését. Zobrist úgy véli, hogy túl sok ember van a Földön, és csak egy fekete pestis után virágzik fel újra a reneszánszhoz hasonló dolog.

Amikor az olvasó először találkozik Langdonnal, korábbi regényeinek főszereplőjével, a karakter szinte öntudatlanul fekszik egy kórházban. Úgy gondolja, hogy Cambrigde-ben (Massachusetts), Harvard szülővárosában van. De valójában Firenzében van, akit sokkoló IQ -208-as IQ-s orvos ápol, Brown pedig nagyon jól viseli a farmert.

Idegenforgalom

Dr. Sienna Brooks kiszabadítja egy sárkánytetoválású, tüskés hajú és nagyon rossz szándékú lány professzorát. Brooks és Langdon közösen keresik az emberiség megmentésére szolgáló hengeret, amely Firenzéből Velencébe és onnan Isztambulba viszi őket.

A kritikusok kihegyezték fogaikat, hogy elinduljanak Brown nyakánál. Általában ez a szokás. Az is gyakori, hogy az író olvasói milliói figyelmen kívül hagyják őket. Janet Maslin, a „The New York Times” munkatársa azzal vádolja, hogy a könyv első szakaszaiban megközelítette az „önparódiát”. Azt is hagyja, hogy Brown tekintete a városokra szimulálja a legelemibb idegenvezetőket.

A „Financial Times” áttekintése, amelyet AN Wilson írt alá, bővelkedik ebben a szempontban. És megszámolja azokat az eseteket, amikor a szerző a „híres” szót és származékait használja a firenzei székesegyházak és az Uffizzi Galéria múzeumai jellemzésére. Brown korának embere, bár szívesen utazik másokhoz, és természetesen a weboldalakat említi forrásként. A kultizmusnak vannak bizonyos korlátai. 81 millió eladott művével ezek a részletek apróságoknak tűnnek a szerző számára. Jelenleg az angolszász piacon a megrendelések erősödnek. Brown szerencsésen túlszámolja az olvasókat.

Most és csak itt iratkozzon fel csak 3 euróért az első hónapban