utas

"A La pasajera ezen előadásaival a floridai Grand Opera a bejárati ajtón lép be a nagy amerikai operaszezonok ezen csoportjába".

CSOMA a torkában

Írta: Pedro J. Lapeña Rey
Miami AdrienneArsht Center 2016.04.05. Az utas (MieczyslavWeinberg/Alexander Medvedev) ZofiaPosmysz „Pasażerka” (Az utas) című darabja alapján. AdriennMiksch (Marta), DavedaKaranas (Lisa), David Danholt (Walter), John Moore (Tadeusz), Anna Gorbachyova (Katja), Kathryn Day (Bronka), AgnieszkaRehlis (Hannah), Elena Galván (Yvette), Hilary Ginther (Vlasta), Eliza Bonet (Krystina). Zenei igazgató: Steven Mercurio. Színpadi rendező: David Pountney.

A pontszám soha nem látott sikert ért el, bárhová is ment. A premier óta eltelt négy és fél év alatt Lengyelországban, Angliában, Németországban és számos észak-amerikai helyszínen láthatták a produkciót. Bemutatója 2014-ben Houstonban volt, majd utaztak a Lincoln Center Fesztiválra New Yorkban, Chicagóban, Detroitban, végül ezen a héten a floridai Grand Operába. Mintha ez nem lenne elég, a rendezés második produkciója Anselm Weber, a frankfurti opera következő polgármesterét ebben a színházban mutatták be 2015. március 1-jén, ugyanolyan kimondhatatlan sikerrel. Körülbelül 10 perc éljenzés és taps egy olyan műért, amelyet a 20. század második felében komponáltak és amelyet már a következő évadra terveznek a drezdai Semper Oper.

Ez a folyamatos kritikai és közéleti siker, amely jelenleg csak a brit George Benjamin bőrre írtéhoz hasonlítható, amelyet nemrégiben félig színpadra állítottak Madridban és Barcelonában, ellentétben áll a megmagyarázhatatlan megvetéssel a madridi munka miatt . A Teatro Real társproducer volt Bregenz produkciójában, de a játékot még nem rendezték be, és a Bicentennial programon sem jelentették be. Megmagyarázhatatlan.

Mi kell ennek a műnek ennyire teret engednie a nézőnek? Mindenekelőtt izgalmi képessége. Az opera színház, következésképpen az érzelmek. Az Utas egy olyan alkotás, amely a holokauszt középpontjába kerül, ahol több millió embert gyilkoltak meg a náci koncentrációs táborokban. Munkáján alapul Sofia posmysz, Lengyel Auschwitz-tábor túlélő forgatókönyvírója, aki először rádiószappanoperát, majd regényt írt a koncentrációs tábor túlélője és gyámja hipotetikus találkozásáról. Korában elmagyarázta, hogy az ötlet akkor támadt, amikor ő maga azt hitte, hogy meglátja egyik őrét egy párizsi téren. Nem az a személy volt, de magában azt gondolta: Mi lenne, ha lett volna?

Miami az ötödik észak-amerikai város, ahová a mű megérkezik. Egy olyan országban, ahol az opera világa a "csillag" MET körül forog, és ahol több mint 50 "műholdas" színház van, több olyan is van, amely megpróbálja "bolygókat" játszani. Chicago, San Francisco és Houston a leginkább figyelemre méltó, Los Angeles és Seattle kopogtattak az ajtón. A La pasajera ezen előadásaival a floridai Grand Opera a bejárati ajtón lép be ebbe a csoportba. Ez a második látogatásom ebben a színházban. Az elsőben, 2010 végén, volt szerencsém "felfedezni" jelenlegi zenei vezetőjét, a valenciát Ramon Tebar, majd egy igazi idegen a saját országában, aki a Turandot kiváló változatát adta. Ebben a másodpercben gratulálnom kell az egész csapatnak, mert az ezen a produkción végzett munka kiváló volt, és nem vonja le a nagyobb hagyományokkal és gazdasági erővel rendelkező színházakat. Nem könnyű, 4 címes évaddal, fogadni erre a műre, veleszületett nehézségekkel.

Az ilyen típusú munkában a csapatmunka elengedhetetlen. De ebben az esetben nemcsak ez volt. Egyéni szinten nagyon figyelemre méltó beavatkozásaink voltak. Kezdve a zenei vezető stafétabotjával, Steven Mercury, aki precíz mozdulatokkal és első osztályú színházi érzékkel viselte az előadás súlyát. Semmi sem tudott ellenállni neki. Különösen egy harmadik jelenetet érintette, a darab leghosszabb, és talán a legteljesebb, ahol az SS-tisztek vad bejáratai együtt élnek a különböző foglyok táborba érkezésével és a fogvatartottak fogadásával. Időnként intenzív hangzást kapott a zenekartól, másoknál lírai, mindig borítékolható volt. Parancsára a zenekar úgy hangzott, mint az egyik nagyszerű.

A két női főszereplő, a darab lelke, szintén nagyon magas szinten volt. Mindenekelőtt a görög mezzoszoprán "Lisa" -ja Daveda karanas, zengő hangú, nagyon jól irányított és színpadi szempontból hímzett szerepét. A vidám és "engedelmes" feleségtől, aki az új világ felé tart, egészen a laktanya kegyetlen őrzőjéig, aki apránként felismeri származását férjének, a mai napig nem vallotta be, és akinek nyugtalansága jelenetenként jelenetenként növekszik. a „Marta” jelenléte és a „görög” kórus nyomása: „Sokkal több mondanivaló van. Adjon esélyt másoknak, hogy elmondják az igazat. Hagyd őket beszélni! ".

A magyar szoprán Miksch Adrienn, Kicsi hanggal és vonzó hangszínnel némi problémája volt a magas hangon, de általában egy intenzív és érzelmes Martát hozott létre, amely egy lenyűgöző végső áriában érte el csúcspontját, ahol azt énekli, hogy „soha nem felejtjük el a halottakat”. és hogy „soha nem fogunk megbocsátani, ahogy a zene elhalkul.

Az a hat fogoly, akik osztják a kegyetlen sorsot Martával, szintén csodálatos munkát végzett, bár közülük hárman kiemelkedtek a többiek közül. Az első, a pompás orosz szoprán Anna Gorbacsyova mint Katja, aki egységes és jól kivetített hangjával készített egy orosz dalt, amely „szőrszálaknak, mint tüskéknek” maradt bennünk. A New York-i szoprán Elena Galvan, Könnyű hangon alkotott Yvette-ből, a francia rabból. Harmadszor, a veterán Philadelphia mezzoszoprán, Kathryn nap, aki szótlanul hagyott minket azzal az imájával, hogy "Isten ne létezzen, ha megengedi ezt a poklot".

A férfi karaktereket is jól kiszolgálták. A dán tenor David danholt jól elénekelt, vonzó hangvételű, de kevéssé előrevetített „Waltert” csinált, nagyon aggódik diplomáciai karrierjének következményei miatt, ha feleségül vesz egy volt SS-t, és az amerikai baritonhoz John moore kissé orrhangú hangszínnel jó Tadeusz volt.

Gyártása David Pountney, már ismert a dvd kiadásáról, csodálatosan működik, és láthatja, hogy teljesen leforgatták. Minden úgy működik, mint egy kesztyű. Kövesse az utasításokat Alekszandr Medvegyev librettójában. A színpad két síkja Johan engels Ezek lehetővé teszik, hogy másodpercek alatt és teljes könnyedén eljusson a hajó gondtalan és felszínes világából az auschwitzi pokolgép világába. Hálásaknak kell lennünk, mint például a pontszám, ez menekül az olcsó hisztizés elől. Az elegendő mélységű töltésnek önmagában az a feladata, hogy többet adjon hozzá.

Tökéletesen megoldja a darab csúcspontját, amikor először a hajó fedélzetén a zenekar Marta kérésére előadja a koncentrációs tábor parancsnokának kedvenc keringőjét, majd az egyik legmegdöbbentőbb jelenetben egy szerver valaha látott Egy operaházban, a koncentrációs tábor alsó részén Tadeusz, Marta barátja, akinek állítólag ezt tolmácsolja, a német és az egyetemes kultúra egyik legmagasabb csúcsának eljátszásával válaszol: Johann Sebastian d-moll Chaconne-jával. Bach. Az őrök elveszik tőle a hegedűjét és megölik. De a chaconne továbbra is hangosabban hangzik. A gödörben a zenekar első hegedűi folytatják a játékot, miközben az egyik német őr elpusztítja a hangszert. Olyan, mintha a darab maguknak a német őröknek, egy részüknek az arcába dobnák.

Egy magasztos éjszakán egy kis kacagás. A tavalyi frankfurti bemutatón, amelyet a recenzió elején említettem, borzongva emlékezem még mindig a perchez közeli hatalmas csendre, amelyet a közönség tapsolt. Egy perc szükséges minden jelenlévő számára, hogy felvegye a pillanat feszültségét és ellazítsa a torkunkon lévő csomót, amely a munka végén volt. Semmi sem áll távolabb attól a szándékomtól, hogy kritizáljam a szuverén közvéleményt, de kedden több néző tapsolni kezdett szinte az utolsó akkordok befejezése előtt, megtörve azt a varázslatos pillanatot, amely Miksch Adrienn megkapta.