A Reina Sofía-versdíj nyertese, Raúl Zurita, életéről és munkájáról chilei irodájában beszél, ahol legújabb könyvét készíti

Böngészője nem támogatja a HTML5 hangot

nehezebb

Azt írták róla, hogy savanyúan kegyetlen és felszabadító költészetet készít. Több mint 50 éve ír. Egy írás, ahol mérnöki képzettsége, Dante iránti rajongása mérlegel; a szerkezet vagy módszer iránti megszállottsága, szemlélete mindig kötődik és elkötelezett az országa iránt. Raúl Zurita, aki 1950-ben született Santiago de Chilében, egy chilei sötét idő élő emléke, amelyet ma sokan, minden eddiginél jobban utcára vonulnak, hogy megszabaduljanak tőle. Néhány hete megkapta a Reina Sofía Versdíjat, az egyik legrangosabb spanyol nyelvű díjat. Szerinte egy elismerés, amely lehetővé teszi számára, hogy "boldog percét" az "apokalipszis" közepén élje meg. Zurita telefonon látogat el hozzánk otthoni irodájából, ahol továbbra is minden nap ír.

Böngészője nem támogatja a HTML5 hangot

Néhány nappal ezelőtt tisztelgést kapott a chilei spanyol nagykövetségen. Ebben a tettében azt mondta, hogy még az apokalipszisben is mindenkinek joga van a percnyi boldogsághoz.

Latin-Amerikában az elmúlt években nagyon nehéz volt a helyzet. Ilyen mélységes egyenlőtlenséggel, annyi igazságtalansággal és annyi közönyösséggel; minden örömet mérsékel ez az általános helyzet. Tehát igen, mindannyian jogosultak vagyunk a boldogság percére. Esetemben örülni ennek a megtisztelő díjnak, ami mind számomra, mind a költészet számára jelent. Komplexumok nélküli öröm, nagyon boldog vagyok.

Érted-e a Chilében készült költészet elismeréseként is?

Titokzatos okokból a chilei nép legmélyebb válasza mindig a költészet volt. Az okokat nem tudom. De figyelembe kell vennie Rojas vagy Pablo Neruda munkáját annak megértéséhez, hogy ez egy olyan ország, ahol a kifejezés ezen a formán keresztül fordul elő. És általában Latin-Amerikában a költészet nagyon erőteljes volt és továbbra is az. De Chilében egészen különleges esetről van szó, sok erő van, és nagyon széles. Nem vagy egyedül, mert ez együtt jár ezekkel a kollégákkal, akik megelőztek téged, és akik biztosan ott fognak folytatni az érkezők számára. Ez egy folyó, amely bizonyos önbizalmat ad neked, amiért nem tettél jól; egy másik jól teljesített. Ha nem sikerült valamit jól csinálni, akkor másnak sikerült. Chilében nincs zúzós hagyomány; ez egy olyan hagyomány, amely felszabadít, és ugyanakkor része a spanyol költészet nagy gazdagságának és egy olyan nyelvnek is, ahol Chile kasztíliai tartomány. Ez a nyelv táplál minket, és nekünk is ez az egyetlen.

Írásának mely létfontosságú pillanatában és pillanatában érkezik meg ez a díj?

70 éves vagyok, a költészet volt az életem, jóban vagy rosszban. És mindezek közepette minden létezés viszontagságai: találkozások, szerelmek, elválasztások ... Van egy olyan életem, ami nem éppen egy nagyon csendes élet volt. A díj mindenesetre megragad abban, amit mindig is próbáltam megtenni: írni és gondolkodni. Nézzük meg, maradt-e még egy idegsejt, amely még egy kicsit felrobbanhat.

Most valami konkrét dolgot írsz vagy dolgozol?

Olyan könyvet fejezek be, amelynek tudom, hogy hívják, és még nem is tudom. Nem tudom, hogy ez vers, regény-e, nem tudom. a könyv fog uralkodni, ő dönt.

Mondtad már, hogy menedékként érted az írást? Hogyan viszonyulsz ehhez az életedben?

Az írást menedéknek érzem, ma többet, mint korábban. Ennél a világjárványnál nem tudom, hogy az emberiség ugyanaz marad-e, ha ez megtörtént. Ha legyőzzük ezt a járványt, azt hiszem, a halál gondolata mélyen megváltozik. Mindannyian egyedül halunk meg, de a halál tapasztalata a pandémiával változik, magányosabb, mint valaha. Számomra ez menedék, igen. Mielőtt kétségbeesésből, szükségből tettem volna. A mai nap egy olyan menedékhely, amely bizonyos békét és nyugalmat ad számomra, amely egy kicsit megrendeli a világot.

Azt mondtad, hogy szeretnéd, ha a kritikusok vagy az olvasók megközelítenék munkádat annak megértésével, mint folytonossággal, hogyan határoznád meg munkádat? Melyek voltak a prioritásaid vagy az érdeklődési köröd?

Az ember mindig egyfajta ideális olvasót keres. De az olvasónak úgy kell megközelítenie a művet, ahogy akarja. Az az elképzelésem, hogy van olyan faj, amely az elsőtől az utolsó oldalig olvas és felfedi az összes fogaskereket, mindezekbe egy könyv megírása került. Azt szerettem volna, ha valaki elolvassa az egészet - az egész munkámat - és megértette az összes hivatkozást, de ezt túl sokat lehet kérdezni. Ha valakinek tetszett egy vers, az rendben van. Ez fantasztikus. Egy sort, hadd olvassanak egy sort; ez rendben van ezzel. Ez elég.

Sokat változott-e az érdeklődése vagy az igénye az írás során?

Megváltoztam és a kérdések változtak, ez igaz. Változnak az ember akaratán kívül, és lehetőség van a csendre is. Ezek a változások felmerültek, és ezt kissé rejtélyes módon tették meg. Most azt hiszem, visszatérek az első versgyűjteményemhez, a Purgatorióhoz. Azt hiszem, az írásom a kezdetekhez vezet, mintha minden remek kör lenne, amire vissza lehetne térni, amikor elkezdtétek. Hosszú utazás után, úgymond, ugyanazokra a dolgokra tér vissza.

Az 1973-as katonai puccs napján tartóztattak le

Igen, ugyanazon a reggelen. A puccs Valparaíso-ban kezdődött, én ott tanultam. Kora reggel vittek.

És onnantól kezdve a Purgatóriumot írod, milyen volt az írás folyamata?

Az igazság az, hogy utoljára azt akartam, hogy költő legyek. Nem érdekelt semmi. Azért írtam, mert nem volt más módom a túlélésre. Külön voltam, nem volt munkám, és mindent meg kellett tennem. Akár kereskedő is lehetett volna, bármi. Mert mindenki a félelemről, a félelem visszaszorításáról beszél. De a szegénységről senki sem beszél. Kétségbeesésből írtam, mert nem volt munkám. Az élet olyan kétségbeesett volt a diktatúra közepén, minden sötétsége teljes volt. anélkül, hogy bármit is látna, nem kiutat. Kétségbeesésből írtam, mert nem találtam munkát. Aztán rájöttem, hogy az életemnek van egy olyan iránya, amelyet nem én akartam. Mérnök lettem. Nagyon szerettem a költészetet fiatal korom óta. Örömömre tettem, könnyű volt nekem, és hirtelen rájöttem, hogy kétségbeesésből tettem. És ami engem szolgált.

- A második letartóztatásom után megégettem az arcom. Ez volt a kiáltás, amiért úgy döntöttem, hogy nem halok meg és folytatom az életet "

A könyv első kiadásának borítóján borítóján megégett quemilla képe található. Valami olyat tett, amelyet második letartóztatása után tett. Mindig azt mondta, hogy ez spontán cselekedet volt. Kép a második letartóztatásomról. Ésszerűtlen őrizetbe vétel volt, csak négy óra volt, de nagyon megalázó. A megaláztatás akkor következik be, amikor már nem bírja tovább, egyszerűen nem bírja tovább. Négy óra elteltével a katonaság megunta, hogy nevetett rajtam és elengedett. Aztán eszembe jutott Krisztus mondata: "ha az egyik arcodra csapsz, a másik arcát kell fordítanod". Elmentem, bezárkóztam egy fürdőszobába és megégettem az enyémet. 1975-ben volt. Abban a pillanatban rájöttem, hogy valami történt ott. De később rájöttem, mert ez egy spontán cselekedet volt, teljesen magányos. Nem egy előadáshoz volt szükség lemezre. Az egyetlen feljegyzés itt az égés és a heg, valamint az azt követő fénykép, amelyet a könyv borítójaként használtam. Mert éreztem, hogy valami ott kezdődik. Mint amikor csecsemő születik; Ha nem sikít, ha nem sikít, ha nem sír, akkor azért, mert meghal. Ez volt a kiáltás, amiért úgy döntöttem, hogy nem halok meg, hanem folytatom. És valóban, ott kezdtem újra írni.

A Purgatorio a Chilei Egyetem szerkesztőségében publikál, amelyet aztán a diktatúra irányít. Hogyan sikerül megkerülni a cenzúrát?

A Purgatorio-nak nincsenek konkrét referenciái, inkább tele van pszichológiai utalásokkal arról, hogyan találtuk magunkat emberként a diktatúrában. A diktatúrára nincs kifejezett vagy konkrét utalás, ezért nem kellett volna cenzúrázni. Ez a könyv elmúlt, de az ANTEPARAÍSO-nak, amelyet évekkel később ugyanabban a kiadóban adtak ki, volt még néhány problémája. A cenzúra elmúlt, mert egy trükköt alkalmaztam a kiadóval kötött üzletem révén. Elhaladtunk egy könyv mellett, amely nem eredeti: ugyanaz a cím, ugyanaz a képlet, ugyanazok az oldalak, de más versekkel. Amikor letette a cenzorvizsgát, újabb könyvet küldtünk nyomdába, abban a reményben, hogy senki nem zavarja, hogy elolvassa.

És vajon bajba kerültek-e?

Nem adták oda neki. A számítási dolog csak most kezdődött, nem volt mód az adatok átadására, ezért tettem közzé.

Téged nem üldöz a diktatúra.

Akkoriban még nem ismert valaki, nem Neruda volt. Nagyon jól fogadtam és kritizáltam a munkámat, és ez ernyőt és védelmet nyújtott nekem.

Mindig igazolja mérnökképzését és csodálatát Dante iránt, ez még mindig jelen van a jelenlegi írásában?

A mérnöki munka ötletet ad nekem a projekt és a módszer fontosságáról. A vers olyan, mint egy híd, ha nem támogatják, elesik. Nehezebb verset írni, mint hidat, mert ennek súlya van a valóságnak. A dolgok rossz megítélése, a vers, akárcsak a híd, elesik. És katasztrófa is történhet.

Az országban az elmúlt év mozgósításait követően sokan megismétlik a "Chile felébredt" kifejezést, hogyan zajlik a tüntetés?

Rendkívül reményteli év volt, hatalmas erővel. Sok reményteli dolgot tükröz, például a Pinochet-alkotmány megváltoztatásának lehetőségét. De kockáztatjuk, hogy mindent megnyerünk és mindent elveszítünk, ezért nagyon ébernek kell lenned.

A tüntetéseket a fiatalok kezdték.

Azt csinálják, amit az ember nem tudott megtenni, és elképzelik azt, amit már nem tud elképzelni. Van benne valami édes, csodálatos és félelmetes. A világ nosztalgiázik valamire, ami még soha nem létezett, egyfajta paradicsomra. Ez a nosztalgia megvan, és új költőket hoz, akik egy eljövendő világot fognak igényelni. Remélem, hogy a művészet módosíthatja a valóságot.

Meghívlak, hogy fejezd be egy képzeletbeli gyakorlattal. Ha holnap felhívnak, és elmondják, hogy Cervantes nyert, mit gondolna?

Ez lenne az öröm második perce az apokalipszis közepén.