Az elveszett álmok. Kommentár a Nightfall előtt filmhez.
Film: Sötétedés előtt.
Eredeti cím: éjfél előtt.
Rendező: Richard Linklater.
Tolmácsolás: Ethan Hawke (Jesse), Julie Delpy (Celine). Forgatókönyv: Richard Linklater, Julie Delpy és Ethan Hawke; Richard Linklater és Kim Krizan által létrehozott karakterek alapján.
Ország: USA. Év: 2013. Időtartam: 108 perc.
Produkció: Richard Linklater, Sara Woodhatch és Christos V. Konstantakopoulos.
Zene: Graham Reynolds.
Fotó: Christos Voudouris. Szerkesztés: Sandra Adair.
Jelmezek: Vasileia Rozana.
Forgalmazó: A Contracorriente Films.
Kiadás az Egyesült Államokban: 213. május 24. Kiadás Spanyolországban: 2013. június 28.
Céline és Jesse Görögország déli részén, a Peloponnészosz-félszigeten nyaralnak. Élvezik a vakációt egy neves író otthonában. Ők alkotják a negyvenes éveiben járó kortárs pár arcképét. Ő, amerikai, ő, francia, két iker lányuk elkíséri őket. Most rúgták ki Jesse fiát előző házasságából, aki náluk töltötte nyári vakációját. A természettel való kapcsolat, valamint a mindennapi élet fordulatait félretéve hosszú beszélgetést folytat Jesse és Céline múltjáról, jelenéről és jövőjéről.
Jesse: Van egy őrült ötletem, de ha nem kérdezem meg, akkor egész életemben megbánom.
Celine: Melyik?
Jesse: Szeretném folytatni a beszélgetést. Nem tudom, mi a helyzeted, de úgy érzem, hogy van kapcsolatunk. Igen?
Celine: Igen, én is.
Jesse: Nagy. Ez az ötlet. Szálljon le velem, és látogassunk el a városba. Ha kiderül, hogy valami pszichopata vagyok, akkor szálljon fel a következő vonatra. Gondoljon így: Képzelje el magát 10 vagy 20 év múlva, rendben? Házas vagy. De a házasságának nincs meg az az energiája, mint régen. A férjét hibáztatja, és azokra a férfiakra gondol, akikkel életében találkozott, és mi történhetett volna, ha valamelyiküknél maradtok. Nos, én egyike vagyok azoknak a férfiaknak. Gondoljon arra, mint egy időutazásra a jövőből mostanáig, hogy megtudja, mit fog hiányozni. Óriási szívesség lenne Önnek és férjének, ha kiderítené, hogy nem hagyott ki semmit. Én csak egy kudarc vagyok, mint ő. Tehát jól választottál, és nagyon boldog vagy.
Celine: Oké, elmegyek a poggyászért.
Hajnal előtt
Richard Linklater, 1995
Igyekszem elkészíteni a szinopszist, eltekintve a különböző sajtóirodák által kínáltaktól. Szándékosan kihagytam, hogy Richard Linklater rendező és a két főszereplő, Céline (Julie Delpy) és Jesse (Ethan Hawke) ugyanazok a tagok, akik a Hajnal előtt című alkotást készítették. (1995) és a Naplemente előtt (2004). Kihagyás, amelynek egyszerű oka van: tökéletesen láthatja ezt a szalagot anélkül, hogy bármit is tudna a korábbiakról. Igaz, a szigorúság tiszteletére, hogy az előzőek meglátása csaknem két évtized alatt erőteljes harmóniát, példátlan cselekményvonalat nyújt az egésznek (a trilógia).
Bármelyik párnak megvannak az előzményei. Tehát vezető párunk a hajnal előtt viselte fiatalságát. Még 1995-ben volt, amikor ketten találkoztak egy vonatúton. Jesse azt javasolja Céline-nek, hogy szálljanak le a vonatról, és együtt járják Bécset. Ha nem ők az ideális párok, akkor visszatérnek a rendeltetési helyükre, és ennyi; ennek vége, mindegyik maga mellett. Kilenc évvel később meglepetéssel találkoznak Párizsban. A találkozás, Jesse és Céline szenzációi, érzelmei és élményei voltak a Naplemente előtt. Kilenc évvel később ismét egy napot töltünk ugyanazokkal a 40 éves főszereplőkkel. Már nem olyan frissek és bujaak. Arcukon az élet ráncai láthatók, testük pedig az idő elkerülhetetlen múlását jelzi. De az elméjük még mindig ugyanolyan éber és világos, mint évekkel ezelőtt. És ebben rejlik az "Előtte ..." trilógia varázsa (Ismétlem, hogy mindegyiknek megvan a maga egysége, és a fentiek bármelyikének meglátása nélkül is felmerülhet).
Jesse egy görög város repülőterére megy, hogy elbúcsúzzon tizenéves fiától, aki Amerikába indul, ahol édesanyjával, Jesse volt feleségével él. Kint, az autó belsejében Céline és két iker lánya várja őt, az egyesülésük gyümölcse ("az egyetlen alkalom, amikor nem használunk óvszert, mi ... ikrekkel terhes"). Mindannyian arra készülnek, hogy egy pihentető napot töltsenek egy író és egy maroknyi barát otthonában. A mediterrán nyári nap csúcspontjaként Céline és Jesse egy szállodában töltik az éjszakát, gyógyfürdővel és masszázzsal együtt, barátaik ajándékaként.
Céline egyfajta civil szervezetben dolgozik, és most ajánlottak fel új állást. Jesse továbbra is könyveket ír, és elismert hírnevük van (legalábbis azért, hogy megéljenek belőle). A szikrák megugranak, amikor Jesse arra utal, hogy szeretne közelebb lenni fiához Észak-Amerikában.
És ez az egész érv. De menjünk részenként, hogy megpróbáljuk feltárni, mit kínál számunkra a Linklater új része, amely az előzőekkel együtt szinte kultusztrilógiává vált: romantikus, de nem kornás; alacsony költségvetéssel és három megismételt taggal készült szerzői mozi.
Az első egy apró hátrány. Mozi, a «filmművészetből» eredő szó A 19. század végén létrehozott neologizmus volt ez, amely két görög szóból állt. Egyrészt κινή (tehenek), ami "mozgást" jelent; másrészt γραφóς (grafika). Ennek célja a "mozgókép" fogalmának meghatározása volt. Más szavakkal, a mozi alapvetően mozgókép, ez a kép elsőbbsége a szóval szemben. Előírás, amely egyáltalán nem teljesül az "Előtt ..." részben ahol ami kiemelkedik, az az ige (és milyen ige !). A kezdetektől a végéig egy folyamatos beszélgetés, állandó párbeszédek kényszerítik, hogy nagyon figyelmesek legyetek. Egy ponton hiányzik, hogy a mozdulatok, a tekintetek azok, amelyek a jelenetekben szerepelnek, hogy levegőt vegyenek és megpihenjenek. Először kíváncsi, hogy Jesse szemrehányást tesz a fiának, hogy ennyire kíméletes a szavakban, annyira kommunikatív (ahogy tinédzsereink többsége figyelmesebb a technikára, mint a retorikára). De ha Jesse beszáll az autóba, és Céline megjelenik a színen, az már a párbeszéd finom őrülete.
Ki más vagy ki kevésbé fogunk tükröződni Jesse-ben és Céline-ben vagy mindkettőben. Jesse fiús arcot tart, teste nem fiatal és nem is öreg. Céline azonban jamona. Félig meztelenül néz ki, de teste elvesztette karcsúságát. És tudatában van, és kételkedik abban, hogy ha ez még mindig kellemes a férfiak számára. Ezeket a kétségeket továbbítják Jesse-nek, és kapcsolatukat megkérdőjelezik. Bizonyára a fiúk azonosulni fognak vele, és elgondolkodnak azon, hogy milyen hipochondrikus Céline. De ők (a lányok) biztosan azt fogják gondolni, hogy halott szúnyog, és némán megöli őket a kultúra, az intellektuális szellem ...
Kiemelnék két emlékezetes pillanatot. Az étkezés a görög író házában. Nyolc emberből áll, akik az élet szinte minden szakaszát lefedik: egy fiatal párból, két érett nőből és egyből két barátból áll, akik életük utolsó szakaszában vannak. Az isteni és az emberi, az életről, a halálról, a szeretetről beszélnek. Mindezt abból a szempontból, amelyet szaftos anekdotákkal illusztrálnak, de ahol az idősek teljességgel hozzájárulnak sajátos látásmódjukhoz. A klasszikus Görögország súlyával, drámával és komédiával az asztalon lévő ételek mellett. És a másik nagy pillanat a szálloda színterén belül következik be. Saját megközelítése, csomója és eredménye van, ahol a következő párbeszéd tűnik ki (többé-kevésbé, nem szó szerinti):
Celine: A barátaim úgy gondolják, hogy egy vadállattal szeretem, mivel leírod regényeidben. És tudod, mit mondok, hogy elegem van. Mindig ugyanúgy csinálod.
Jesse: Akkor érted a lényeget ...
Celine: És újra. Csók, csók, cinege, cinege és punci (brrrrrr, úgy csinál, mintha aludna).
Jesse: Az ember szereti az egyszerű örömöket.
Ez az egész szállodai jelenet a film összefoglalója. Olyan szenzációk hulláma, amelyekre már korábban utaltam. Talán kettős kérdésnek engedelmeskednek: lehetséges, hogy a páros élet szennyezi a szerelmet? Lehetséges, hogy a szerelem életben maradhat párként? A tökéletes kapcsolatnak nincs mágikus képlete. Életünkben gyakori, hogy megfeledkezünk arról, hogy a dolgokat erőfeszítéssel érjük el. Ma az ATM-hez megyünk és pénzt veszünk fel, de a gép mögött munka van, a javadalmazásuknak köszönhetően van tőkénk. Ez a munka, amit néha elfelejtünk, szükséges a kapcsolatainkban. Nagyon könnyű beleszeretni, de nagyon nehéz megtartani a szerelmet. Napi szinten szüksége van erre az öntözésre, a gondozásból fakadó szeretetre, és sokszor egyszerűen nem vagyunk a munkáért.
Technikailag a film számlája kifogástalan. Négy jelenet alapján épül fel: az autóban, az író házában, a szálloda felé vezető úton és a szállodában. És a piknikjelenetet leszámítva csak ők ketten láthatók a képernyőn szinte mindenütt. Mindez a forgatókönyv megírásán alapul, friss párbeszédekkel, némi lapidáris mondattal és mindenekelőtt mindenekelőtt a természetességgel. Fűszerezés nélkül, például, ha nem túl nehéz megmagyarázni azokat a hosszú utazásokat közepes felvételek, alig kameravágásokkal, amelyek fokozzák a párbeszédeket (a legtisztább Woody Allen stílusban), Jesse és Céline tökéletesen működő főszereplőként. Drámáról vígjátékra jártunk anélkül, hogy erőltettük volna a helyzetet. Káprázatos.
Moziba menni. Hiányzott a rendszeres barátaimmal való találkozás, mert ez lehetővé teszi a párbeszédet és az azt követő konfrontációt a film megtekintése után, amelyből további következtetéseket vonhat le. Nézze meg ezt a csodálatos életképet párként, édes-savanykás, természetes, vicces és drámai és ... fájdalmasan valóságos. Egyszerű szerelmi történet, tele szépséggel, mint minden napfelkelte, napnyugta vagy bármely este, valami mulandó ... mint maga az élet.